A siker titkai

A sikernek nincs titka, hiába mondja mindenki ezt. A sikernek titkai vannak! A tehetség, a hozzáértés, a tapasztalat és a tudás pedig mind nem elég, ahhoz hogy elismert villanyszerelő legyél, akit szívesen és bátran hívnak be a lakásába idegenek. Mindehhez szükség van arra is, hogy szájról szájra terjedjen a híred a közösségben, ahol dolgozol. Mivel én egy kisvárosban élek és dolgozom, most már nem nehéz az, hogy mindenki tudjon rólam, de ezt valahogy el kellett kezdeni. Az egyetlen dolog, amire most már figyelnem kell az nem más, mint hogy nehogy olyat csináljak, amivel rossz híremet keltem (akár szakmailag, akár emberileg, mert gyorsan szétfut a híre a cselekedeteimnek és szavaimnak).

Na de mindez úgy kezdődött, hogy ide költöztem ebbe a kisvárosba egy másik, nagyon távoli kisvárosból, mivel elvettem feleségül egy csodálatos lányt, aki itt lakott és itt is szeretett volna maradni. Otthon már ismerték a munkámat, de itt még mindenki számára idegen voltam. Pedig nagy potenciált láttam a helyben, mert rengeteg kis falu volt körülötte, könnyen elérhető távolságban, valamint, ahogy az apósomtól hallottam, nem nagyon volt megbízható villanyszerelőjük. Úgyhogy utána néztem ingyenes hirdetés feladás lehetőségének, és rátaláltam a Nextapro hirdető felületre. Amikor mondtam a feleségemnek, hogy arra gondoltam, hogy megosztom itt magam, mint villanyszerelő, azt mondta, hogy ez nagyon jó ötlet, mert a városban sokan használják a Nextaprót, főleg műszaki cikkek vásárlására, de a lényeg az, hogy ismerik.

És igaza is volt. Kiemelt hirdetést is használtam, ami azt jelenti, hogy a hirdetésem megjelent a főoldalán a Nextaprónak és mindenki láthatta. Valószínűnek tartom azt is, hogy voltak olyan is, akik megye, majd település alapján szűrve kerestek bármit, ami a szemük elé kerül, és ilyenkor megláttak engemet, hiszen lassacskán elkezdtek munkáim lenni. Egyébként, ami a kategóriákat illeti, abból a Szolgáltatások, üzlet kategóriát választottam ki a hirdetés feladásakor, azon belül pedig a Javítás, szerelés alkategóriát. Természetesen biztosan voltak olyanok is, akik egyenesen villanyszerelőt kereshettek a környéken, mivel eleinte havi két-háromszor fordult elő az, hogy kihívtak valamelyik környező faluba. A modoromnak és a jó beszélőkémnek köszönhetően pedig egyre többet megszerettek és így terjedt el a hírem, amire már utaltam. Semmilyen más felületet nem kellett használnom hozzá, csak a Nextapro oldalt, amit, annak ellenére, hogy most már mindenki ismer, még a mai napig használok, annyi változással, hogy most már nincs szükségem kiemelt hirdetésekre, mert így is alig bírom a munkát. Ha hasonló helyzetben vagytok, mint én, nyugodtan próbáljátok ki ezt az oldalt, nem fogtok csalódni.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.