Gáz az új hobbid? Nem gáz!

Férjem villanyszerelőként mindenféle barkácsolásban otthon van. Hobbiszinten tanult asztalos szakmát, a nappalink összes tárgya a kezéhez kötődik, sőt, még az ágyunkat is ő fúrta, faragta. A gyerekszobában minden játékot ő készített, a gyerekek meg is becsülik rendesen, érdekes, de fontosabbnak, többre tartják azokat a holmikat, amikről látják, hogy az apjuk dolgozott velük.

gázpalack ár

gázpalack ár

János kemény munkához ragaszkodó hozzáállását ismerve lepődtem meg, hogy egy nap hazaállított egy nagykiszerelésű gázpalackkal. Kérdeztem tőle, mi ez a gázpalack, ár tekintetében hogy állunk, meg úgy egyáltalán mi szüksége van neki erre. Lelkesen adta elő, hogy ő bizony főzni tanul, ez lesz az új hobbija, és a nagy szakácsok gázzal főznek. Azt mondta, grillezni is akar, a szabadtéri kajálásokat is lehetne a palack segítségével csinálni, hát nem lenne szuper? Annyira lelkes volt, hogy inkább nem kezdtem el kötekedni vele.

Utána napokig nem mertem benézni a konyhába, mert férjem és társa, a gázpalack, árának tekintetében ki tudja milyen természetű, akkor még a gazpalackfutar.com-ot sem ismertem, szóval a származási helyével sem voltam tisztában (persze azóta együtt rendeljük a palackokat, mert felfedeztük a dolog hasznát).

Mindenesetre egy hét után megzavartam férjemet a főzőcskézés közben, és nagy meglepetésemre háromfogásos ebédet készített éppen, sürgölődött forgolódott a konyhában. Azt mondta, a gázpalack a legjobb dolog, ami eddig történt vele, teljesen kikapcsolja a főzés az agyát, még jó, hogy ajánlotta egy barátja kikapcsolódásként.

Amikor megterített, az ételről bebizonyosodott, hogy nem csak szép, de rendkívül finom is. Férjem nagy tehetséggel és gondoskodással, odaadással készítette ezeket a fogásokat, és eltelt, magába szívta az elégedettségem látványát. Azt mondta, ez olyasmi, amit semmi sem pótolhat, az arckifejezésem, hogy elismerem a munkáját. Ezért kezdett el asztalos munkával is foglalkozni, mondta meghatottan, hogy elkészítse nekem a fésülködőasztalt, és boldoggá tegyen vele.

Megsimogattam az arcát, aztán vállaltam a főzés legrosszabb fázisát, a mosogatást, ezzel is kifejezve hálámat.

Következő hétvégén János grillpartit szervezett, amire az egész pereputtyot elhívtuk, meg a barátokat is, férjem legjobb barátjával, Ivánnal babrált a gázzal, kérdezett mindenki a János sikeréért szolgáló gázról, milyen most a gázpalack ár, honnan rendelte, mennyi idő volt, míg kihozták, ő pedig mindenre készségesen válaszolt, szerette volna, hogy a többiek hozzáállása is megváltozzon az ilyen dolgokhoz.

A grillezés természetesen jól sikerült, az étel nagyon ízletes volt, Jánosnak tényleg elképesztő érzéke van ahhoz, hogy mit és hogyan, meddig kell sütni-főzni, még magam is elámultam ezen, nekem évekig kellett tapasztalnom, hogy működnek ezek a dolgok, ő meg különös tehetséggel kezel mindent, akármit, tényleg bármit, amihez hozzányúl. A többiek megígértették velünk, hogy a legközelebbi jó idő alkalmával is csináljunk egy ilyen kis összeröffenést (férjem az ősz utolsó szép napjára szervezte direkt a grillezést, hogy a többiek jó szájízzel zárják a nyárvégét).

János nevetve közölte, hogy igazából télre tervezi Mandarin, a nagy koca levágását is: természetesen azt is a gázpalack segítségével, a feldolgozási folyamatokhoz kell majd ez a kiváló eszköz (itt megpaskolta a palack nyakát büszkén, ahogyan az én hátsó felemet is szokta, pont azzal a mozdulattal), és a disznóperzseléshez is szükséges. Szóval a következő eseményt is kitűzte magának, nem mondom, nem örültem neki túlzottan, a disznóvágás és én olyan távol vagyunk egymástól, mint Makó és Jeruzsálem, sajnáltam előre szegény Mandarint, de hát amit János a fejébe vesz…

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.