Na most még ez is!

Az egyik gimnáziumi osztálytársam – belegondolni is rossz, hogy ez milyen régen volt – azzal hívott fel engem délelőtt, hogy szeretne engem megkérni egy kis segítségre. Mondta, hogy másoktól hallott róla, hogy milyen nagy segítség vagyok azoknak, akinek Ausztriában van intéznivalójuk. Érdekes, hogy hogyan torzulnak az információk! Felvázolta nekem, még mielőtt tiltakozhattam volna, hogy a kisebbik lányának az osztálya benne Bécsbe osztálykirándulásra, és szeretne engem megkérni, hogy nézzek utána és intézzem el a szállásukat, és hogy milyen jó nekem, mert a buszrendelést már intézi valaki, azzal nem is kell törődnöm. Mikor végre sikerült belefolytanom szót, már az igényeik részletes ecsetelésénél tartott. Elmagyaráztam neki, hogy egyrészt azért megvan a saját állásom, ami teljes embert kívánt, másrészt amit hallott, az némileg sántít. Mert hogy, ugye én az álláshirdetések átnézésében segítek pusztán szívességből. És nem másnak a munkakörébe tartozó feladatokat vállalok át, csak azért, mert beszélek németül és jártam már Ausztriában. Egy szóval sem lehetne mondani, hogy udvariatlan lettem volna, mégis gyakorlatilag személyes sértésnek vette a volt osztálytársam, hogy nem akarok segíteni neki. Én igazán mindig segítek, amíg a segítség nem veszi el az időt a saját teendőimtől. Megszervezni egy egész osztály elszállásolását viszont egy egész embert kíván, szóval nem tehettem mást. Nem is bántam meg, hogy nem vállaltam, bár sajnálom a rossz hangulatot, amiben a beszélgetést befejeztük.

buszrendelés

buszrendelés

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.